That's Me!

Úgy elmennék néha, sose' találjanak,
Ne maradjon más, csak a hideg falak,
Csak a rigó, bokor szárnya alatt,
Csak a szél, ki barátomként mesélt
Egy más világról, ahol még ő sem élt,
De hallott róla a Nagy Zivatartól,
Esőtől, Vihartól, fényes Villámoktól,
Olyan szépen mesélt, olyan súgva-búgva,
Mintha nem is szél, de csábos szirén volna.

Már nem is emlékszem mikor voltam boldog,
Csak egy ici-picit, csak, mint mikor rózsabokrot
lát az ember és nem tudja a szemét levenni
róla, pedig csupán ennyi:
Hogy észre vedd a világ kis csodáit,
Nyíló rózsát, a mező virágit.

Mi mindent akarunk!
Hogy mindenki csodáljon!
Közben elrepül az élet, mint egy álom.
Szerettünk, szerettek, de valami hiányzik,
Érezzük néha, hogy testünk-lelkünk fázik.

Ha újra születnék!
Talán máshogy élnék.
Talán figyelném a lepkét,
A madarat, a kis fát, kit én ültettem régen,
Akit én találtam az erdei réten,
Kis ágacska, volt csak, satnya, silány, de élt!
S most büszke óriásként hajlong, mit nem remélt
már. De én tudtam, hogy szép lesz és sudár,
Akit messziről meglát majd minden madár,
Messziről meglátja, s fészkét reá bízza,
Rábízza hatalmas, öles karjaira.

Ilyen egyszerű hát boldogságban élni?
Madárfészket rakni, s fiókákat várni?
Hajladozni a hajnali szélben?
S közben álmodozni arról mi volt régen?
Mi volt, mi nem volt a nagy kerek erdőn?
Erről álmodoznak az akácfák merengőn.

Ezt én mért' nem tudom ?
Hiányzik a tudás!
Elvesztettem? Vagy sosem voltam más?
Hiába jön hajnal és a hajnali szél,
Csak a fák susognak, csak a rigó remél.

Kinézek a kertbe, csendesen hull a hó,
Az udvar végében állt a homokozó.
De sokat játszottunk, verekedtünk benne,
Szinte látom, mintha csak ma lenne.

A homokozóban piros pöttyös labda,
Mindnyájunk kedvence, ki egész nap hagyta,
hogy rugdaljuk, dobálódzunk vele,
A szilvafának nincsen már levele.

Régi barátságok jutnak az eszembe,
Régi sérelmeink múlt ködébe veszve,
Haragok, sírások, nagy kibékülések,
S fogadkozások, hogy nem érhet véget
Barátságunk soha!
S az ember milyen ostoba!
Elhiszi, mert hinni akarja.



„Kezdd el a békülést, hisz mindig te kezdted!”

De ha nem kívánja sem lelked, sem tested ?

Igen, én voltam, ki nem bírtam tovább,
Nem értettem soha az ügyes praktikát,
Sem a barátságban, sem a szerelemben,
Ha kellett elvettem, vagy hagytam, hogy menjen
Az a másik, de nem játszottam soha,
Talán hibás volt a régi taktika.

Én nyúltam először a telefon után.
Én szóltam először akadozva, sután.
És én?
A barátság nem volt fontos Neki?
Ha én nem teszem, nem teszi meg senki
Azt az első lépést, az első szavakat?
Barátság, szerelem? Így mi marad
Belőled?
Mit remélnek, mit akarnak tőled
Még ma is?
Én is megváltoztam, más vagyok magam is.

Én is elfogadtam ezt a másik magam.
Nehezen, néha még elakad a szavam,
De már tudok másféleképp élni,
Tudok, ha kell én is másformán beszélni
Mint arról, mi érdekel, és érdekelhet mást,
S nem hagyom abba közben a mosolygást.


Nem fogom már őt többé már felhívni.
Nem fogok újra a kagylóért nyúlni.
Érzem, hogy a hangom csalárd, lenne hamis,
Elfogyott a mosoly, elfogytam magam is,
Nem maradok tovább az a pöttyös labda,
Akit kinn felednek a homokozóba’
Akivel, ha tetszik labdázni is lehet,
Eldobni, elhagyni, aztán minden mehet
Tovább, mint azelőtt,
S lehet múlatni a mulandó időt.

A kertünket lassan belepi a hó,
Csak emlékemben él a homokozó.
Ami elmúlt, azt el kell temetni,
Ne keresse tovább többé soha senki.
Régi barátságok! Csak az emlék maradt!
Az ablakból nézem a szikrázó havat.

Még mindig nagyon fáj, hogy már nem vagy velem,
Veled kezdtem élni édes-bús életem.
Te voltál mellettem, s bár meghaltál korán,
Az a tizenegy év nevelt fel igazán.

A konyhába megyek, látom a kis széket,
Nekem készítetted, hogyha majd rálépek,
Rád emlékeztessen, hogyha te már nem élsz,
Szinte hallom, ahogy hozzám beszélsz:
“Neked készítettem, hogy emlékezz majd rám”
Sírva emlékszem rád drága Édesapám.

A gyerekkoromra, ahol jó volt minden,
Még a verés is, mit megérdemeltem,
Hisz nemigen volt vásottabb más talán,
Mégis az a pár év volt boldog igazán.

Hogyha nincs sok idő, akkor gyorsan alszunk,
Ha kevés az idő gyorsabban tanítunk, 
Erre gondolhattál, mikor tanítottál,
Minden szépre, jóra, amire csak tudtál.

Arra, hogy ok nélkül sose bánts másokat!
De gyáva se légy, ha meg kell védned magad!
Hogy szeresd a könyvet és a szép verseket!
Csak a tudás az, mit senki el nem vehet.

És az emberséged, mit nem tudok követni,
A macskához  így szól: “Tessék parancsolni”
Mondták a szomszédok rólad mosolyogva,
Mert nem mondott rólad senki rosszat soha.

Erre már nem tudtál megtanítani,
Nem tudok a rosszért jó szóval fizetni,
De tudom:Igaz, hogy így kéne élni
Csak így lehetne a békét remélni.

Csakhogy nekem nem megy, mert itt hagytál korán,
Csak annyival, amennyit addig hagytál reám.

Csak ennyi van,  megértenél talán
Próbálok jó lenni, hidd el édesapám!

 Az én karácsonyi dalom


Ó Jézus árva csendben
Az ajtón kívül állsz,
Bejönnél már de némán
Kulcsfordulásra vársz.

Nem tudom mé’rt félem ennyit a karácsonyt
Hogy bújnék előle, senki meg ne lásson
Tán előző életemben rejtőzik a titka
Már, ha volt ilyen, a Teremtő tudja.

Mostanában csak a múltat járom
Csak a régi emlékeket vágyom
Mikor még fára sem tellett a családnak
De együtt voltunk és örültünk egymásnak.

Ajándék csak sál volt, vagy esetleg kabát
De boldogok voltunk, együtt volt a család 
És ma már tudom, hogy ez hiányzik nagyon
Hogy apám öleljen meg azon a szent napon
Hogy anyám örüljön a békés estének
S én szeretném, hogy sose érjen véget
Az a régi szép karácsony
Mikor alma ringott a fenyőfa ágon.

Ma is kellene örülnöm a napnak
De nem tudok, úgy érzem, megloptak
Ellopták tőlem az életem felét
Apám, anyám igaz, foró szeretetét
Mert meghaltak, mert itt hagytak korán
Az a szép karácsony hiányzik igazán.

Pedig van, ki szeret, csak hívásra vár
És hiába vár, mert szívem üres, sivár
Sértetten állok itt telve kínnal, daccal
Szívem, lelkem telve keserű haraggal.

Te vársz Uram Jézus, ki megbocsát nekünk
Hogy ugy ahogy éljük jól-rosszul életünk
Te vagy ki tudod, hogy nem könnyű élni
 Bajok közt is hinni és vigaszt remélni.
Remélni, hogy segít, aki mindenkit lát
És nem torolja meg a sok bűnt és hibát.

Tudom, feláldoztad értünk az életed,
Tudom, hogy csoda volt mennybemeneteled.
Jöjj és tégy most csodát: Te vagy a Név a Jel
Mutasd meg, nincs más út: Egymást szeretni kell

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat