Azt hiszem azelőtt jobb voltam. Minden értelemben. Gyereknek szófogadó, szerelmesnek kezes, anyának önfeláldozó. Aztán ahogy sokasodtak a pofonok, lettem egyre keményebb. Először könnyűnek látszik minden, megyünk, tesszük, azután, hogy belemerültünk, kezd egyre jobb lenni, akkor jönnek elő a nehézségek, megugorjuk, jönnek az újabb problémák, már gyorsabban és egyre gyorsabban. Még mindig próbálunk megfelelni, azután lassan csak a megfelelési kényszer jön, a boldogság lassan elmarad. Eleinte még elfogadhatónak tűnt, hogy a páromnak van egy másik családja. Azután láttam őket együtt, azután már ugy éreztem őket jobban szereti, azután jöttek a magányos karácsonyok, húsvétok, vasárnapok, és már nem tudom miért maradtam ebben a kapcsolatban. Annyira szerettem? Annyira féltem a magánytól? Vagy, hogy nem találok nagy hirtelen valaki mást helyette? Kivel fogok moziba menni? És táncolni? Színházba. Végülis megtettem mindent ami tőlem tellett a kapcsolatért, az meg is megmaradt,  de a tüske ott maradt. Hogy túléljem ezt a kapcsolatot, egyre keményebbnek kellett lennem, ami ugyan sikerült,  de egyre többet vett el belőlem, az önbecsülésemből, a boldogságomból, a karácsony, a nyár, a párom szeretéséből. Igaz, ma már nem vagyok féltékeny, de nem is szeretem úgy, mint annakidején. Élünk, mint más házaspár, talán még kicsit jobban is, de nagy érzelmek nélkül. Igaz ez sem lebecsülendő, mert ezért is mindennap keményen meg kell dolgozni.
Kíváncsi vagyok milyen életet élnék az első férjem mellett? Ő valóban mindenkinél jobban szeretett, Neki tényleg én voltam mindene, az élete. Vajon ma is együtt élnénk , ha nem halt volna meg házasságunk első évében? Vagy  agyonnyomott volna elvakult szerelmével,  féltékenységével? Elváltuk volna a nagy szerelem dacára? Nagyon valószínű. Ez szokott történni. A nagy szerelmek nagy igénnyel születnek. Kizárólagosságot követelnek és azt, hogy olyan izzó legyen a szerelem, mint az első percben volt, és olyan legyen a szerelmes is. Igen ám, de telik az idő, változunk kívül - belül. Ha megfeszülünk se tudjuk hozni a kezdeti formát. Felróják ezt nekünk? Szavakkal talán nem, de ott a szemekben a várakozás. Mikor leszek megint olyan , mint régen? Már megint felszedtem egy kicsit, már megint nem rá figyelek, pongyolában lófrálok , nincs kedvem szexi cuccokat felvenni, mert... Mert fáj a fejem, fáj a fogam, rákszűrőre kellene menni, anyám beteg, aggódok érte, siratom. Ilyen az élet a hétköznapokban. És ezt egy szerelmes nem viseli el.  Nem ment volna vele az élet.  

 Hiába szeretett, megfulladtam volna mellette. Most viszonylag békében élek,  nagy  szerelmet már nem érzek, de nem is bánom, néha eszembe jut, hogy valószínűleg  a férjem sem. Ismerem minden  gondolatát: "Kit érdekel a szerelem?  Sör legyen mindig behűtve!"

Oldal: Szeretni, vagy szeretve lenni?
That's Me! - © 2008 - 2024 - noraversei.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat