Hogy váratott! Otrombán, bután!
S én hogy vártam, reménykedve, sután!
Egy telefont, vagy egy üzenetet, 
Nem sokat, csak ennyit: mi van veled?
Nem tudja, vagy nem is érdekli,
Hogy egy idő után már nem marad semmi?
A régi emlékek ma még kitartanak,
De egy idő után már nyoma sem marad. 

Egy darabig még próbálja az ember,
Próbál pörölni még az égiekkel,
Aztán megtörik, nem gondol semmire,
Ezt diktálja az élet, az életösztöne.

Én sem vagyok más: esendő ember,
Aki küzd a kemény természettel,
Még bevillan egy régi szép karácsony,
Mikor boldog voltam, hogy boldognak látom.

Lassan kihunynak a gyertyák és a fények,
A szép karácsony lassan semmivé lesz.
Hogy élni tudjunk, fellázad a lélek,
S akkor a rosszért jót már nem remélhet
Senki, mert nincs már visszaút!
Van, ki maga mögött felgyújtja a kaput.

Ilyen vagyok, nem tudok más lenni,
Aki szeret, azt tudom szeretni,
Ilyen vagyok, ilyennek születtem,
A jót, a rosszal elfeledem,
Hogy tovább élhessek, tovább kell, hogy lépjek.
Nehéz, mert még kicsit maradna a lélek,
De tovább kell lépni, nem ez az én utam,
Nélküled kell élnem, drága kisfiam.

---

 

Oldal: Lassan kihunynak a gyertyák
That's Me! - © 2008 - 2024 - noraversei.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat