That's Me!

Ha netán a fiam  elbizonytalanítana:
Beköltöztem egy szoba konyhás se víz,se parkett, semmi házba.
Felparkettáztattam, bevezettem a vizet, fürdőszobát csináltattam, berendeztem, gázt bevezettem, építettem egy déli fekvésű gyönyörű szobát, és megszültem, felneveltem egy gyereket teljesen egyedül. Azonkivül elviseltem, támogattam a szinte már-már elviselhetetlen anyámat egész haláláig, elviseltem a később hozzánk került férjemet - a másodikat- ma is együtt élek vele, tartva magam ahhoz, ki milyen virágot szakított, olyat szagol. És sorolhatnám. Csak a foto juttatta eszembe, az ami az asztalon fekszik, amikor még csak tataroztattam a házat. Ja és nemhogy teljesen ujjáépitettem - egyedül - de anyám konok ellenállásával is szembeszállva. Soha nem felejtem el, amikor nagy hangon kijelentette, nem engedi bevezetni a vizet. Tulajdonképpen volt a házban része, de nem sokat törődtem vele mit mond, tettem a dolgom, szerelőkkel tárgyaltam, vesződtem, soha nem volt egy szabad nyaram, szabad pénzem.  Később bevallotta, hogy igazam volt, már nem tudna kijárni az udvarra.   Tettem annyit mint bármelyik anya a gyerekéért, folytatom , egyetemi diplomát adtam a kezébe, rajta múlt, hogy a diplomamunkáját nem írta meg , és mindezt  egy fizetős egyetemen. 5 évig fizettem az egyetemet, a semmiért. Végül ugy döntött az informatikai egyetem elvégzése után: autószerelő lesz. Akkor már velünk volt a második férjem, de több baj volt vele, mintha nem lett volna. A gyerekei után vonták a tartás díjat , őt is én tartottam el,s állandóan rohangált a Pipacs utca és a Vas Gereben között, nem volt egy husvétom, karácsonyom. Most sincs. Kész, van, volna okom büszkének lenni és van okom elkeseredni. El is vagyok.