That's Me!

-     Én még kiskorú vagyok!!! - és árva, tettem hozzá magamban

A kiskorú és árva egy szál kombinéban védelmezte hősiesen azt, ami nagyanyám szerint a szegény lányok egyetlen hozománya volt.

Akkoriban éppen a bátyáméknál laktam és éjjel, amikor kimentem az udvarra, egyszerűen kizártak a házból. Egy darabig kopogtam, azután rövid kis tunikámban átszaladtam Jóskához, aki tőlünk a negyedik házban lakott.

Hogy lehet egy kiskorú árvának felnőtt, albérletben lakó fiúja?

 Úgy, hogy egy társaságban egyszer csak megfogta a kezem és azt mondta: 

- Mi most elmegyünk.

Azután?  Boldog évek. Együtt jártunk  táncolni,  moziba, csak ugy zenét hallgatni valahol, a haverjaihoz, egyiknek már csak az anyjához, mert Feri disszidált.

-    Látod neked is ilyen kislányt kellene feleségül venned inkább, mondta mosolyogva a mama.

-    Ha valaha megnősülök, csak őt veszem el – volt a válasz

Nem tudtam , hogy az „inkább” arról szólt, hogy Jotek is ki akart menni a barátja után.

Jotek!

Én adtam neki ezt a nevet, eredetileg József volt, de ezt  a nevet, csak én tudhattam, ezt csak én adhattam neki.

Később, amikor már kintről irt, így írta alá a leveleket, fotókat, az egyiken  látszott, hogy a t betűt a z-ből alakította át. Majdnem eltévesztette.

Igen írt, sokat, sokfélét, de én az elsőre válaszoltam csak. „Remélem, az új hazádban megtalálod a boldogságod” vagy valami ilyesmit. Nem gondoltam, hogy tizenhét évesen bármi reményem lenne látni valaha. Gondotam, jobb, ha elfelejtem. A homályos terveiben, hogy majd  utlevelet kapok, hogy Jugoszlávián át utánavisznek  a haverok, nem nagyon bíztam.  

Pedig nagyon hiányzott. Ő maga is, de a tánc, a mozizás, a délutánok és esték!!

 Kivel fogok én most moziba menni?

Azután rájöttem, hogy egyedül is elmehetek táncolni, mert hosszú ideig eszembe se jutott, hogy mással is járhatnék. Suli, vizsgák, barátok, elment az idő. 

Amikor először hazajöhetett, már özvegy voltam egy kis gyerekkel. Ott folytattuk a beszélgetést, ahol abbahagytuk. Egy percig se haragudtam rá. Ő se énrán, ahogy megígérte , nem nősült meg , pedig tíz év telt el az életéből. Három nap volt a szabijából, amikor végre találkoztunk, azt végigbolondoztunk, csak az utolsó este utolsó percei voltak szomoruak.

- Itt tegyél ki a kocsiból, innen gyalog szeretnék hazamenni, mondtam neki a házunk melletti utcában bucsuzás helyett.

Hallottam, hogy halkan jön utánam  kocsival a csöndes éjszakában, de nem fordultam hátra. Gyorsan beléptem a kapun .

Miért is nem mentem vele? Pedig meghívólevelet is küldött később. Miért választottam inkább az újabb magányos éveket?

A kisfiam miatt, akinek itthon láttam a jövőjét biztosítani? Talán benne nem bíztam eléggé, aki már egyszer  elhagyott?

Sokáig leveleztünk még, Ő a munkahelyemen sokszor felhívott. Egy ilyen alkalommal elmondtam, van valakim. Nem fogta fel. Nem bánom, de mire hazamegyek ne találjam a közeledben kiabálta a telefonba. Mit felelhettem erre . Ő már meg is válaszolta magának, "habár, ahogy téged ismerlek, nálad ez ..." itt nem emlékszem mit mondott, de valahogy az volt az értelme, ha én ilyet telefonálok, az nálam nem átmeneti viszony. Én csak hallgattam, se elmondani, se megírni nem mertem a valóságot, hogy az a valaki nem csak helyette van, amig ő ujra eljön.

Keserves idők voltak, az uj kapcsolatból nem tudtam kilépni, a régibe nem mertem visszalépni. 

Jotek !

Ma már csak emlék,  de az első szerelem, az első csók  emléke soha nem fog elmúlni. 

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat